Menü Bezárás

Jogsértőek a közjegyzők által kiállított végrehajtási záradékok

2 hozzászólás mutatása
  • Szerző
    Bejegyzés
    • #12225
      János IbrányiIbrányi János
      Felhasználó

      Azt nem mondom hogy teljesen értem. A cikk 2012-03-24 -én készült tehát az Alaptörvénytelenség hatába nem lépése után 🙂

      http://komlomedia.hu/10-belfold/992-jogsertoek-a-kozjegyzok-altal-kiallitott-vegrehajtasi-zaradekok

    • #12239
      László TóthTóth László
      Felhasználó

      Én már jártam ezen az úton, de a bíróságok nem engedték, hogy érvényesüljön.
      A kj. hozott egy végzést a záradék kibocsátásáról, amit fellebbeztem, amire két végzést hozott a kj. Az egyik alakiság szerint vizsgálva nem volt megfelelő a beadványom, valószínüleg a záradék száma hiányzott, mert azt nem küldte el, illetve a végzésben sem írta, de ilyenkor hiánypótlásra kell felszólítania. Ez gyenge indok volt, ezért még azt is mondta, hogy a végzése csak tájékoztató végzés, de az, hogy tájékoztató, ez nem szerepelt a végzése mellett és erre nem lehet fellebbezni. De ha ez nem tetszik nekem akkor ez ellen is fellebbezhetek. A másik végzése tartalmi szempontból volt vizsgálva, itt azt mondta, hogy a beadványomat ő csak kérdezősködésnek, tájékoztatás kérésének látta. Na ez egy böszme nagy hazugság, ezt mellékelten csatolom is, hogy meggyőződjetek erről. Erre a végzésére már nem írt fellebbezési lehetőséget, pont azért, hogy csak a másikra hivatkozzak, amire nincs értelme. Persze hogy fellebeztem és persze hogy nem csak arra hivatkoztam, de a Törvényszék azt mondta ki lényegében, hogy tájékoztató végzés ellen nem lehet fellebbezni, ezért elutasította a fellebbezést. A bíróságok tartalom szerint kötelesek vizsgálni a kereseti beadványokat, egyértelmű, ha tájékoztató végzésről beszélünk is, hogy tartalmilag nem arra, hanem a záradékolás ellen szól a beadvány. Hát ennyire hülyének nézik az embert.
      A videóban egy jogásszal beszéltem erről, nehezen, az 5. perc után tudtam erre a folyamatra rávezetni, de mosolyogtató, hogy a végén jogilag beismerte ezt, de azt mondja, hogy gyakorlatilag ez nem így folyik. De ezt nem is gyakorolták még, ha meg gyakorolni szeretnénk a jogainkat, akkor meg így járunk, ahogy fentebb leírtam.

      • A hozzászólás módosításra került: 1 month, 1 week telt el-László TóthTóth László.
    • #12243
      János IbrányiIbrányi János
      Felhasználó

      🙁
      Ez is egy újabb megerősítés számomra, hogy nem ezen a fronton kell támadnunk, hanem máshol. A “bíróság” az ellenség kezében van.

      • A hozzászólás módosításra került: 1 month, 1 week telt el-János IbrányiIbrányi János.
2 hozzászólás mutatása
  • Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.